1981-ben a Kanizsai Dorottya Egészségügyi szakközép iskolában érettségiztem. Körzeti ápolói végzettségemet 1990-es évek elején szereztem, ezt követően a VIII. kerületben egy háziorvosi körzetben kezdtem munkámat.

A Tátra utcai 23-as körzetbe Dr.Némedy Klára mellé kerültem 2001-ben, akinek nyugdíjba vonulását követően 2017 óta dr. Farkas Anett munkáját segítem tovább.

Közel húsz év alatt jól megismertem a körzetünkbe tartozó embereket, családokat. Korábbi szűrő vizsgálatokban is részt vettem ,amikor erre lehetőség nyílt. A jelenlegi programban való részvételünket is fontosnak tartom, hiszen  a betegségek megelőzésére kell a hangsúlyt fektetnünk.